U19/A, selejtező: Felemás mérleggel zártuk az első játéknapot

Soproni Sportiskola KA U19/A - MEAFC U19/A 65-66 (13-22, 15-14, 24-17, 13-13)

SSI KA: Makk 25/12, Baumgartner 14, Koch 10/3, Kotlik 8, Gergácz 6/6, Hegyi 2, Horváth, Tallós, Bácskai, Kubinszky, Stefanics, Ábrahám.

Részletes statisztika: https://mkosz.hu/merkozes/x2627/hunu18/hunu18_141911

Az első negyedben Makk vezérletével igyekeztünk tartani a lépést a miskolciakkal, akik azonban fokozatosan magukhoz ragadták a kezdeményezést. A második játékrészben Gergácz két triplával is jelentkezett, és bár akadt egy jobb periódusunk, a MEAFC ismét 8–10 pontos előnyt tudott kialakítani. A nagyszünetre végül nyolcpontos vendégvezetéssel vonultak a csapatok (28–36).

A fordulás után jóval keményebb és lendületesebb játékot mutattunk. Fokozatosan dolgoztuk le hátrányunkat, előbb két pontra zárkóztunk, majd Makk triplájával utol is értük ellenfelünket (41–41). Hiába sikerült azonban egalizálnunk, a MEAFC mindig tudott válaszolni: egy-egy távoli dobással vagy nehéz helyzetből szerzett kosárral újra előnybe kerültek.

A záró negyed igazi ki-ki csatát hozott. Amikor sikerült egyenlítenünk, becsúszott egy eladott labda vagy pontatlan befejezés, amit a miskolciak könyörtelenül kihasználtak. Ennek ellenére végig nyílt maradt a találkozó, és drámai végjáték alakult ki. Az utolsó pillanatokban még a győzelemért is támadhattunk, végül azonban a MEAFC egy utolsó másodpercben értékesített büntetővel döntötte el a mérkőzést.

Budapesti Bikák - Soproni Sportiskola KA 53-100 (19-22,9-28,12-25,13-25)

SSI KA: Makk 17, Koch 16, Horváth 12, Stefanics 11, Pénzes 10, Hobok 8, Gergácz 7, Kiss 6, Hegyi 6, Ábrahám 4, Baumgartner 2, Tallós 1. 

Részletes statisztika: https://mkosz.hu/merkozes/x2627/hunu18/hunu18_141915

Második mérkőzésünkön két, az első találkozóját elveszítő csapat nézett farkasszemet egymással. Döcögősen indult számunkra a találkozó, a külső dobásaink eleinte nem ültek. Ezúttal azonban a palánk alatt és gyorsindításokból is eredményesek tudtunk lenni, így hárompontos előnnyel zártuk az első negyedet (19–22).

A második játékrész már biztatóbb képet mutatott. A negyed derekán a Budapesti Bikák még tíz ponton belülre tudtak kerülni, ezt követően azonban magasabb fokozatba kapcsoltunk. Az utolsó két percben tovább növeltük előnyünket, a nagyszünetre pedig már húsz pont fölé nőtt a két csapat közötti differencia.

A fordulás után még inkább érvényesíteni tudtuk fölényünket. Ellenfelünk ráadásul zsinórban második mérkőzését játszotta a délután folyamán, amelynek hatása az utolsó húsz percben már érezhető volt a játékukon. A kialakult különbségnek köszönhetően mindkét vezetőedző aktívan forgathatta csapatát. Együttesünk végül magabiztos, önbizalom-növelő győzelmet aratott, így sikerült javítanunk az első mérkőzésen elszenvedett vereség után.