U19/A: Az egység lehet a kulcs – Csátaljay Gábor a debreceni döntő előtt

Az egység lehet a kulcs – Csátaljay Gábor a debreceni döntő előtt

Egy hosszú szezon utolsó fázisában vagytok. Milyen formában várjátok a debreceni döntőt?

Nehéz megfogalmazni, milyen formában vagyunk, hiszen nagyon kétarcú volt a csapat az idény során. Volt, amikor nagyszerű teljesítménnyel komoly bravúrokat vittünk véghez, de előfordult az is, hogy nagy pofonokba szaladtunk bele. Hozzá kell tennem, hogy van egy mag, amely együtt edz, de akad olyan játékosunk is, aki a felnőttekkel készül, illetve három fiatal srác sokat segített nekünk, akik elsősorban az U16-os korosztályban játszanak. Emiatt nehéz pontos képet adni a formánkról, hiszen gyakran változó összetételű csapattal léptünk pályára. Az utóbbi időszakban viszont együtt tudtunk készülni a döntőre, így bízom benne, hogy jó formát fogunk mutatni.

Ennek tudatában milyen célkitűzéssel utaztok a nyolcas döntőre?

Fontos megjegyezni, hogy az egész szezonra kitűzött célunkat már túlteljesítettük azzal, hogy bejutottunk az országos döntőbe. Ez óriási teljesítmény, így mondhatjuk, hogy innentől kezdve minden mérkőzés ajándék számunkra. Ezzel együtt a három lejátszott meccsünkből legalább egyet szeretnénk megnyerni.

Ahhoz, hogy legalább egyszer győztesként hagyjátok el a parkettet, miben kell leginkább fejlődnötök vagy változtatnotok?

Mindenképp egységesnek kell lennünk, és végig együtt kell küzdenünk. A szezon során is akkor értünk el szép eredményeket, amikor egy irányba húzott a csapat – ez kulcskérdés lesz a döntőben is.

Először péntek este a Kaposvár ellen léptek pályára. Mire számítotok, mit kell tudni az ellenfélről?

Ellenfelünk egy nagyon jó csapat, a bajnokság utolsó szakaszában a felsőházban szerepeltek, és végül a harmadik helyen végeztek. Ez is mutatja, hogy nehéz mérkőzés vár ránk. Igyekszünk kielemezni a játékukat: jól szervezett együttesről van szó, amely tetszetős, ötletes kosárlabdát játszik, és védekezésben is kemény. Úgy gondolom, mindenkinek nehéz dolga lesz ellenük, de azon leszünk, hogy már ezen a meccsen megszerezzük az első győzelmünket a tornán.

Fiú Junior "A" Döntő, Negyeddöntő

Április 24., péntek 18:00, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok (Debrecen)

KASI/A - Soproni Sportiskola KA U19/A