U16 Döntő: A házigazda Honvéd következik az elődöntőben

A Fiú Kadett Országos Döntő második játéknapján a rendező Budapesti Honvéd ellen lép pályára csapatunk az elődöntőben.

A mieink tegnap egy rendkívül kiélezett összecsapáson harcolták ki a legjobb négy közé jutást. A Körmend az első perctől kezdve komoly feladat elé állította Czukor Bence együttesét, amit jól mutat, hogy először csak a negyedik negyed közepén sikerült átvennünk a vezetést. A végjátékban azonban frissebbnek bizonyult a Sportiskola, amely Kotlik Pál vezérletével végül 68–65-re múlta felül a remekül játszó vasiakat.

Az elődöntőben a Budapesti Honvéd vár ránk, amely az egész szezon egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét nyújtotta. Az alapszakasz és a rájátszás során mindössze két vereséget szenvedtek, a playoffot pedig az első helyen zárták. A tíz rájátszás-mérkőzésük során csak a DEAC és az NKA Pécs tudta egyszer-egyszer legyőzni őket.

A negyeddöntőben az Óbudai Kaszások ellen léptek pályára. Bár ellenfelük jól kezdte a találkozót, a második félidőben már egyértelműen a hazaiak akarata érvényesült, így magabiztos, 88–65-ös győzelemmel jutottak az elődöntőbe. Erősségük közé tartozik az agresszív letámadásuk, valamint a lepattanózásban nyújtott fizikális játékuk is.

A szezon során kétszer találkoztunk a Honvéddal, mindkét alkalommal fővárosi siker született, reméljük ezúttal borulni fog a papírforma!

Fiú Kadett "A" Döntő

Május 16., szombat 15:00, E.ON Sportcsarnok (Budapest)

Soproni Sportiskola KA U16/A - Budapesti Honvéd SE/A