U16 Döntő: Az NKA Pécs ellen szállunk harcba a bronzéremért

A bronzmérkőzés és egyben az utolsó összecsapás következik kora délután az NKA Pécs ellen.

Rendkívül megterhelő két mérkőzésen van túl Czukor Bence csapata: pénteken az utolsó pillanatig kiélezett csatában sikerült legyőzni a Körmend együttesét, majd egy nappal később az alapszakaszgyőztes Budapesti Honvéd következett. Az elődöntőben ugyan jól kezdtünk, ám a második negyedtől kezdve a fővárosiak vették át az irányítást. Egy kiváló intenzitású találkozón maradtunk alul, ahol az utolsó tíz percben is becsülettel felvettük a kesztyűt a házigazdával szemben. Sok idő azonban nincs a pihenésre, hiszen ma délután már a bronzéremért lép pályára csapatunk.

Ellenfelünk az NKA Pécs lesz, amely az alapszakaszt és a rájátszást is kiválóan teljesítette, mindössze három vereséggel a háta mögött érkezett meg a budapesti országos döntőre. A negyeddöntőben a MAFC-cal néztek farkasszemet, ahol a mieinkhez hasonlóan szoros mérkőzésen harcolták ki a továbbjutást. Az elődöntőben a DEAC várt rájuk, ahol az első félidő még döntetlent hozott, a szünet után azonban a debreceniek magasabb fokozatra kapcsoltak, és megérdemelten jutottak a fináléba.

A két csapat jól ismeri egymást, hiszen a szezon során már négyszer találkozott egymással: három alkalommal pécsi, egyszer pedig soproni siker született. A bronzmérkőzésen a motiváció biztosan nem jelent majd problémát egyik oldalon sem – a döntő kérdés az lehet, melyik együttes bírja jobban a terhelést az utolsó mérkőzésen.

Fiú Kadett "A" Döntő

Május 17., vasárnap 14:00, E.ON Sportcsarnok (Budapest)

Soproni Sportiskola KA U16/A - NKA Pécs FIÚ/A