Technikai tudásbővítés a görög tengerparton

Tizenhét akadémistának teremtette meg a lehetőséget a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia,
hogy a nyár közepén összehozzák két nagy kedvencüket: a kosárlabdát és a nyaralást.

 

 

 

Egy kis tengerparti faluban, a görögországi Nea Moudania-ban tölthetett közel egy hetet tizenhét
sportiskolás. Az Euroliga-győztes görög bajnok, Giorgos Karagoutis edzőtáborában csak velük
foglalkozott a neves szakember, aki most már évek óta fontos partnere a soproni akadémiának. A
többségében az U13-as és U14-es csapatokból kikerülő játékosok a lehetőséget a Soproni
Sportiskolának és szüleiknek köszönhetik, előbbi a lehetőséget nyújtotta, a családok pedig a költségeket
vállalták.

 

 

 


- Főleg technikai képzéseket kaptak a játékosaink, de a napi edzések mellett azért jutott idő strandolásra
is. Így minden szempontból feltöltődhettek - számolt be a jól sikerült júliusi edzőtáborról Csátaljay Gábor,
aki Gadnai Viviennel együtt elkísérte az akadémistákat Görögországba. A soproni srácok egy
edzőmérkőzést is játszottak a helyi kosarasokból álló csapattal, de ezúttal nem a győzelem volt a fontos,
hanem a játék. Nem is számolták a pontokat, amikből ennek ellenére nyilvánvalóan a soproniaknak volt
több...

 

 


- Ezek a srácok nyáron sem akartak kosárlabda nélkül maradni a nyári hetekre sem, ők és szüleik a
fejlődést választották. Tapasztalt szakembertől tanulhattak, ráadásul egy másik edző mellett mindig el
lehet sajátítani valami újat, valami mást. Így egészen biztos vagyok benne, hogy az edzőtábor sikeres és
eredményes volt; a résztvevők fejlődtek, miközben szemmel láthatóan kiválóan érezték magukat a
csarnokban és a tengerparton is.