20 év, 20 sztori
Carlos Vallejo: Üdvözlet Magyarországon!
"Hiányzásom oka a Pálinka nevű honfitársuk volt, aki eleinte nagyon barátságos volt velem" -
elevenítette fel egyik emlékezetes sztoriját Carlos Vallejo, aki öt szezonon át volt vezetőedző a
Soproni Sportiskolánál és kétszer nyert bajnokságot csapataival. Jelenleg az U20-as nemzeti
válogatott kapitánya.
– Az volt az első hetem a Soproni Sportiskolánál, és izgalommal telve próbáltam alkalmazkodni az
országhoz és annak szokásaihoz. "Hé, Carlos, iszunk valamit este Csati szobájában, benne vagy?" –
kérdezte Doncsecs Kitti edzőtársam a budapesti edzőtábor második napján, miközben az egyetem
sportlétesítményei között sétáltunk. Mi baj történhetne? – gondoltam. Persze, hogy igent mondtam!
– Az összes új klubtársam ott volt. Amikor láttam, milyen tempóban döntik magukba az alkoholt, azt
gondoltam: „A fenébe, ezek a srácok nem viccelnek.” De spanyol vagyok, természetemből fakadóan
versenyszellemű, és azt mondtam magamban: „Én is tudok inni...” Hamar rájöttem azonban, hogy a
magyarok mellett a spanyolok totál kezdők. Pálinkával itattak, és néhány kör után valószínűleg
elkezdtem tökéletesen beszélni magyarul. Szó szerint semmire sem emlékszem abból, ami ezután
történt.
– Amikor másnap reggel megszólalt az ébresztőm, nem voltam biztos benne, hogy Magyarországra vagy
Oroszországba kerültem-e edzősködni. Nem tudtam kikelni az ágyból, ezért írtam Csatinak, hogy ne
várjanak meg a reggelinél. A történet kínos része az, hogy előző nap két játékosom is elkésett a
reggeliről, én pedig megtartottam nekik a klasszikus beszédet a fegyelemről, és a pontosság tiszteletben
tartásáról... Szörnyű volt az időzítés. Mire kiértem az edzésre, úgy éreztem magam, mint egy szereplő a
The Walking Dead-ből: életem legrosszabb másnapossága gyötört. És a meglepetés: az egész klub ott
volt, hogy megnézzék az edzésemet; az edzőtársaim, a többi csapat játékosai, Szekeres Csaba, a
Soproni Sportiskola elnöke, az irodai dolgozók... Hála az égnek Tarnai László kommunikációs
munkatársunk még nem érkezett meg, így nem készültek fotók azon a napon. Amint elkezdtük az edzést,
kiizzadtam az előző esti alkoholt, és minden rendben ment.
– A legmélyebb őszinteséggel kértem bocsánatot a csapattól. Elmagyaráztam, hogy a hiányzásom oka
egy Pálinka nevű honfitársuk volt, aki eleinte nagyon barátságosan bánt velem, de a végén jobban
helybenhagyott, mint egy bokszolót a világbajnok az utolsó meccsén. "Sok hibát elkövetek" – mondtam
–, "de kétszer ugyanazt soha!" És megígértem, hogy legközelebb csak egy országos bajnoki cím
megnyerése után fogok pálinkát inni. Pontosan így is történt!
