20 év, 20 sztori
Horváth József: Szállás a tűzoltószertárban
Horváth József alapítója, hosszú ideig pedig szakmai igazgatója is volt a Soproni Sportiskola Kosárlabda
Akadémiának. Nem húsz, hanem százhúsz sztorit is tudna mesélni, nehéz is a választás. Végül egy
olyan történetet mondott el, amit megélni nem volt vicces, évekkel később visszaemlékezni rá viszont
már nagyon is az...
- Még a sportiskola hőskorában történt, nem sokkal az alapítás után, hogy gyerekekkel egy francia
tornára utaztunk Franciaországba. A belga határ közelében, egy Escaudain nevű kisvárosban - sosem
derült ki, hogy milyen megfontolásból - egy elhagyott tűzoltószertárban szállásoltak el bennünket. A 13-
14 éves fiúknak még csak jutottak szobákra hasonlító külön helyiségek, de Sterbenz Lászlóval mi az
épület garázsában kaptunk helyet. Klasszikus tűzoltóság lehetett valamikor az épület, redőnyös,
felcsapódó garázskapukkal, amiken keresztül a járművek gyorsan kihajthattak. A teremben állt néhány
hűtőszekrény, asztalok és székek voltak feltornyozva, és a fal mellett bevásárlókocsik is sorakoztak.
Mindehhez kaptunk még tábori ágyakat. Azt a klasszikus, széthajtható változatot, amiken régen az
óvodások is aludtak. Szóval nem volt valami kényelmes, de az volt a lényeg, hogy a játékosoknak jobb
hely jutott, gondoltuk, mi ezen is kihúzzuk azt az öt-hat napot - vázolta a körülményeket Horváth József.
És tudta fokozni!
- Tavasszal történt mindez, és ránk törtek a húsvéti hidegek. A redőnykapuk szinte semmit sem védtek a
zord időjárás ellen. A legnagyobb jóindulattal sem állítanám, hogy komfortos volt a tűzoltószertár,
ráadásul én szállodai ellátásra számítottam, úgyhogy nem voltam felkészülve a kempingezésre hasonlító
körülményekre. Sterbenz Laci barátom nálam előrelátóbb volt. Törölközőt kaptam kölcsön, éjszakánként
pedig mindent magamra vettem; volt rajtam három-négy rövid ujjú póló meg két pulóver. Egyszer
éjszaka a mosdóba menet a sötétben tapogatózva kerestem a villanykapcsolót, de nem találtam. Végül
rossz gombot nyomtam meg és nagy robajjal felcsapódott a garázskapu. Csak a szirénaszó hiányzott -
nevet ma már az emléken Horváth József. Ezen az úton történt egyébként az is, hogy a bérelt kisbusszal
be kellett hajtania egy mélygarázsba. Lefelé még befért az átlagosnál szélesebb jármű, de felfelé
beszorult. Csak a hátsó lökhárító feláldozásával tudott kihajtani, de kitűnően sikerült a pillanatragasztóval
végzett javítás.
Arra persze már senki sem emlékszik, hogy a huzatos tűzoltószertárban megfázott-e, mert az idő felülírta
a régi kellemetlenségeket, mulatságos anekdotává formálva azokat.
