U18 válogatott: Magyarország–Belgium

Magyarország U18 – Belgium U18 72:63

(23:13, 17:9, 19:22, 13:19)
2017.07.08. szombat, 16:30 – Székesfehérvár, MKOSZ edzőcsarnok

Magyarország: Dancsecs 9/9, Werner , Mucza 4, Somogyi 14, Taiwo 9. Csere: Benke 1, Polgárdy 7/3, Tóth B. 4, Mokánszki 3, Rátvay 4, Katona B. 9, Oroszi 8/6.

Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője:

„Az első félidőben sokkal precízebben játszottunk, mint múlt héten a románok ellen. Megfelelő ritmusa volt a játékunknak, megfelelő egyensúlyban voltak a külső dobások a mélységi játékkal, palánk alatt is dominálni tudtunk. Sajnos a félidőben bennmaradtunk az öltözőben, rosszul kezdtük a harmadik negyedet, onnantól kezdve végig csak futottunk a belgák után. Rengeteg hibát követtünk el, taktikailag fegyelmezetlenek voltunk, a csapatvédekezésünk sem működött és az egy-egy védekezésünk is katasztrofális volt. Ennek ellenére a megszerzett előnyből sikerült megtartani kilenc pontot, és megnyertük a mérkőzést. Az eredmény teljesen másodlagos, a legfontosabb az, hogy ez a mérkőzés is, különösen a második félidő, rámutatott azokra a hibákra, amelyeket az Eb-ig ki kell javítanunk.”

Magyarország U18 – Belgium U18 75:85

(19:22, 27:26, 14:18, 15:19)
2017.07.09. vasárnap, 19:00 – Székesfehérvár, MKOSZ edzőcsarnok

Magyarország: Dancsecs 23/9, Werner 1, Katona B. 9, Somogyi 17/3, Rátvay 11. Csere: Benke 4, Polgárdy, Tóth B. 4, Farkas D. 2, Mucza, Kucsera 4, Oroszi.

Ferenczi Tamás, a magyar válogatott szövetségi edzője:

„A mai mérkőzésen speciális védőfeladatot kértünk a csapattól, próbáltuk azt modellezni, ami az Eb-n vár ránk. Felkészültünk a belgákból, amit a rövid idő ellenére a játékosaink jól meg is oldottak. Katasztrofális volt az egy-egy védekezésünk, close out egy-egy védésünk, pick and roll védésünk, és emiatt tudták a belgák könnyedén megbontani az egyensúlyunkat. Emellett támadásban is tompábban játszottunk az eddigiekhez képest, hiányzott a tűz a játékunkból. A szabad labdákat nem mi szereztük meg, és szomorúan tapasztaltuk, hogy sajnos az ellenfél jobban akarta ezt a győzelmet, mint mi. Tragédia nem történt, de ezekből a hibákból tanulnunk kell, és a jövő heti két cseh mérkőzésre ezekben előre kell lépnünk, ha sikeresen akarunk szerepelni az Eb-n.”

20170707_U18_valogatott
U18 FÉRFI KOSÁRLABDA VÁLOGATOTT 2017
hátsó sor:
Farkasinszki Gábor (erőnléti edző), Váradi Kornél (edző), Kucsera Dániel, Werner Viktor, Taiwo Samuel, Rátvay Balázs, Oroszi Bence, Mokánszki Máté, Martinez Ralf, Farkas Dániel, Farkas Dávid (technikai vezető)
első sor:
Páli Katalin (masszőr), Papp Barna, Dancsecs András, Polgárdy Ádám, Mucza Tamás, Somogyi Ádám, Katona Bence, Benke Krisztián, Tóth Bence, Horváth Imre (edző), Ferenczi Tamás (vezetőedző)