Szabó Dániel: jó helyre érkeztem!

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U 18-as A csapatának játékosa a bajai származású, a kecskeméti akadémiáról érkezett Szabó Dániel. Bár ebben a szezonban nem tudott a mérkőzéseken játszani, az edzéseken és a városban is jól érzi magát. Most már egészen biztos benne: jó helyre jött.

Kecskemétről igazolt át a soproni kosárakadémiához a szezon közepén Szabó Dániel. Az csak a
költözés után derült ki, hogy régi egyesülete nem adja ki a játékengedélyét, de ezen túltette már magát
mindenki. Még a leginkább érintett Dániel is, aki kiválóan beilleszkedett a csapatba, megtalálta a helyét
az iskolában, sőt, a kollégiumban is jól érzi magát.

– Honnan jött a kosaras indíttatás? Bár most, hogy két centi híján két méteresre nőttél, már egyértelmű a rátermettséged…

– Volt kitől örökölnöm az alkatomat. Édesapám is kosarazott, ő indított el, és nyolc éves korom óta a
kosárlabda az első számú prioritás az életemben. Ezért is vagyok itt. Először Baján, a szülővárosomban
játszottam, azután a fejlődésem érdekében a kecskeméti akadémián. De nem azon a poszton voltam,
ami igazán nekem való, ezért kerestünk másik akadémiát. Apuval együtt ismertük a soproniakat, hiszen
itt edző például édesapám gyerekkori barátja, Csátaljay Gábor, és a sportiskola munkáját is figyelemmel
kísértük. Most már tudjuk, hogy jó választás volt.

– Pedig nem lehetett könnyű. Nem játszhattál a mérkőzéseken, miközben egyre előrébb menetelt a csapat. Itt volt a pandémia, be voltál zárva a kollégiumba, online oktatás és sorolhatnám a nehézségeket. Például azt, hogy Baja messze van.

– A rám váró nehézségek nagy részére fel voltunk készülve, már csak azért is, mert Kecskeméten is
koleszos voltam, s bár egy szem gyermeke vagyok a szüleimnek, nagyjából mindnyájan tudtuk, mire
számítsunk. De az mondjuk tényleg nem volt túl jó, amikor az osztálytársaimnak és a tanáraimnak sokáig
csak egy arc voltam a számítógépen…

– Uh, elég nehéz lehet így beilleszkedni…

– Szerencsére nagyon befogadó iskola a soproni Líceum. Néha ugyan eltévedek még a sok folyosó
között, de az osztálytársaim és a tanárok is segítőkészek. Csátaljay Péter ráadásul csapat- és
osztálytársam is, sokat segített és segít nekem. Úgy érzem, nincs gond, teljesértékű tag vagyok már a
suliban és a sportiskolában is. És kifejezetten jól érzem magam!

– Volt ami meglepett Sopronban? Vagy valami szokatlan?

– A sportiskolai légkör sokkal jobb. Kecskeméten inkább a katonás rend és fegyelem jellemző, itt pedig
Carlos, a vezetőedző családtagnak fogadott. Carlos Vallejo Rocamora egyébként is egészen más
szakember, mint akiket eddig ismertem, de nagyon sokat lehet tanulni tőle. A szokatlan inkább az
iskolában van, eddig nem volt szerencsém egyházi intézményhez, most pedig az iskolám és a
kollégiumom is evangélikus. Otthon nem gyakoroljuk a vallást, most hittant tanulok, de egyáltalán nem
bánom.

– A Dávid Kornél Kosárlabda Akadémia elleni edzőmeccsen végre te is játszhattál. Milyen volt?

– Jaj, nagyon jó! Hiányzott már a meccsszituáció. Azért éreztem, hogy bizonytalanabb vagyok, mint
máskor, de igyekeztem megtalálni a helyem a pályán. Alig várom a nyári edzőmeccseket és a
szeptemberi kezdést!

– A csapatod most fog elutazni az országos bajnokságot lezáró mérkőzésekre. Mit gondolsz, nehéz lesz dobogóra kerülniük?
– Én is velük megyek, és a kispadról fogom buzdítani őket. A döntőről azt gondolom, hogy nagyon nehéz
dolgunk lesz, de szerintem, ha jó formában lesz a csapat és mindenki bele ad mindent, akkor bármi
megtörténhet…

– A saját jövődet hogy tervezed?

– Szeretnék profi kosaras lenni, ezért dolgozom nap, mint nap. Érettségi után továbbtanulni is szeretnék, de a kosárlabda sokáig az első szempont marad nálam.