Streetball győzelem két korcsorportban is (U11, U14)

XXIV. adidas Streetball Challenge Utcai Kosárlabda Fesztivál

2017.08.12 – Körmend

Egy napra a kosárlabdáé volt a főszerep Körmend főterén, hiszen 24. alkalommal rendezték meg az adidas Streetball Challenge kosárlabda fesztivált.

Körmend.hu:

„A 70 csapatot 8 pálya várta, a küzdelmek délelőtt 9.00 órakor kezdődtek el . A Körmendi Napok nyitóprogramjaként megrendezett eseményen Bebes István polgármester köszöntötte a résztvevőket. Az időjárás ezúttal kegyeibe fogadta a résztvevőket, hisz a sportoláshoz kiváló időben került sor a mérkőzésekre. A legnépesebb mezőny a 25-35 közötti férfi mezőny volt 13 csapattal, de az úgynevezett kenguru csapatoknál (2003. január 1. után születettek fiúk) is népes mezőny gyűlt össze 8 csapattal.
Az integráció jegyében már hagyományosan vettek részt – önálló kategóriában – fogyatékos fiatalok a rendezvényen. A nyolc csapat a Speciális Olimpia kategóriában mérte össze kosárlabdatudását. A centerpályán zajlott a VIP csapatok küzdelme 4 csapat részvételével (Rendőrség, Katasztrófavédelem, Szponzorok, Önkormányzat), melyből a Rendőrség került ki győztesen. Több betétprogram is színesítette a rendezvényt, felléptek a ZumBarátok, bemutatót tartottak a Castrum-Cec Dinamika SE kick-boxosai. A Face Team csapata pedig látványos akrobatikus kosárlabda show-t varázsolt a centerpályára.
Nagy küzdelem folyt több kategóriában is a győzelemért, ami a szeptember 23-i Budapesten a Hősök terén tartandó országos döntőn való részvétel joggal is együtt járt. A rendezvény végén a dobóversenyek döntői kerültek lebonyolításra, ennek győztesei szintén kvalifikálták magukat a budapesti döntőre.”

Az adidas 3X3 Streetball Challenge győztesei:

Kenguru fiú:

1. Soproni Bivalyok (Nyikos Balázs, Keller Bendegúz, Szekeres Áron, Béres Márton)

20170812_Streetball_Kormend_06

 

2003-2004 fiú:

1. Soproni Sportiskola (Gráf Maximilián, Vámosi Dávid, Balogh Levente, Hajnal Kristóf)

20170812_Streetball_Kormend_08

Gratulálunk!

Tovább a galériához >>>