Simon Balázs szerint a kosárlabda jobb emberré tesz.

Jó csapatjátékosnak tartja magát Simon Balázs, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia
Mogyorósy-díjjal elismert játékosa, aki a SMAFC-tól és Soprontól is elbúcsúzott – egyelőre.

A sportiskola évadnyitóján a legjobbakat külön díjjal ismerte el azt akadémia szakmai vezetése. Az egyik
kiemelt játékos volt Simon Balázs, a SMAFC játékosa, az akadémia neveltje.

– Minek tudod be az elismerést? Te voltál a legjobb formában?

– Szerintem elsősorban a szorgalmamnak köszönhetem a díjat. Tényleg mindent megtettem a csapatért,
a sikerért, ezért kaptam a kitüntető elismerést, ami nagyon jól esett, és ezúton is köszönöm.

– Te mikor és hol választottad a kosárlabdát?

– Nyolc évesen, 2010-ben kezdtem, a Gárdonyi-iskola másodikosaként. A suliban indult a sportiskola
keretében kosáredzés és a szüleim is támogatták, hogy sportoljak valamit. Akkor még nem voltam
magas fiú, viszont mindig is szerettem csapatban játszani. Szekeres Csaba és Gábor Csaba voltak az
első edzőim, s a kezdetektől jól éreztem magam a pályán.

– Mégis mi tetszett meg akkor ebben a játékban?

– Leginkább talán az, hogy egymást segítjük a pályán. Ez volt az első és fontos benyomásom a
kosárlabdáról. Aztán a következő évben már Barlai Tamáshoz kerültem, egyre többet tanultunk a játék
szabályairól és a lehetőségekről is, s mind jobban a magaménak éreztem a palánkok világát.

– Ifjú felnőttként, az évek tapasztalataival a hátad mögött most mit szeretsz a kosárlabdában? Ha tart
még ez az érzelmi kapocs…

– Hogyne tartana! És szeretném is, ha végigkísérné az életemet! Komolyan gondolom, hogy ez a játék
jobbá formálja az embert. Engem megtanított arra, hogy soha nem adhatom fel, ha küzdök a célomért,
elérem, s ha veszni látszik is, kellő akarattal a nehéz helyzetből is fel lehet állni. A kosárlabdának
köszönhetően ráadásul életre szóló barátságokat kötöttem, a gyerekkori társakkal ma is szoros a
kapcsolat, a játékostársaim között számos barátom van.

– Visszatekintve sportiskolás éveidre, mit tartasz a legnagyobb sikerednek?

– Azt, amikor bekerültem az U16-os korosztályos válogatottba. Előtte kétszer is eltört a karom, és többek
között ezért sem voltam egy meghatározó játékos. De akkor éreztem, hogy bíznak bennem és ez
szárnyakat adott. A válogatottba kerülés nekem egy választóvonal volt, bizonyítéka annak, hogy
érdemes küzdeni. Tizenöt évesen, egy érzékeny és nehéz korban kerültem Meszlényi Róberthez és tőle
olyan lehetőségeket kaptam ami doppingolt. Bizonyíthattam, hogy jó vagyok, érdemes volt küzdenem.
Tudtam élni a felkínált lehetőségekkel és ez nagyon jó érzés volt.

– Sok játékos családjában aggódnak azon, hogy az edzések, mérkőzések miatt kevesebb idő jut a
tanulásra és ez a jegyeken is meglátszódhat. Te is rengeteg időt és energiát fektettél a sportba, hogyan
oldottad meg a sport és a tanulás egyensúlyát?

– Nem olyan nehéz ez: beosztottam az időmet. A kosár fontos volt, de az iskolában is helyt álltam. A
szüleim és a Líceum is mindig támogatott. Mondjuk szerencsém is volt; Horváth József szakmai
igazgatónk volt a suliban az osztályfőnököm.

– Sikeresen érettségiztél és felvettek az egyetemre. Akkor most búcsúzunk?

– Bizonyos értelemben igen. A Budapesti Gazdasági Egyetemen folytatom a tanulmányaimat és a
fővárosban fogok kosarazni. Már három hete a Tehetséges Fiatalok Budapest csapatnál edzek.

– És mi leszel, ha végzel? Közgazdász kosaras vagy kosaras közgazdász?

– Mindkét területen szeretnék helyt állni. Hosszútávon sem akarok lemondani a kosárlabdáról, de kell
egy civil élet is, egy B terv, egy biztos háttér.

– Mit adott neked a sportiskola, mit tett a képzeletbeli hátizsákba, amit most vihetsz magaddal tovább…?

– Az erős alapokat, a folyamatos fejlődés lehetőségét, a továbblépéshez szükséges tudást, szóval
mindent, ami kosár. Ezúton is köszönöm mindenkinek, hiányozni fog a sportiskolai közösség…

– Viszontlátunk?

– Lehet.

– Üzensz az akadémistáknak? Adj át egy fontos tapasztalatot, egy segítő stafétát…

– Nem kell megijedni a mélypontoktól és nem szabad feladni. Ha küzdesz, feljössz! A reméltnél is jobb
lehetsz és magasabbra is juthatsz, ha elég elszánt vagy. Akarattal és alázattal bármi lehetséges!
Úgyhogy hajrá, sportiskola!