Sikeres tizedik év

Ma délután – 2015. június 14. – tartotta egyesületünk a 2014/2015-ös évad zárását.

Dr. Szekeres Csaba elnökünk örömmel ismertette a tizedik év eredményeit, melyek közül a kadett csapatunk országos bajnoki címe kívánkozott az élre. Közvetlenül mögötte a kenguru ezüstérem sorakozott. Természetesen, a többi sikerünknek is örül mindenki és főként annak, hogy immáron 6 ovikosaras, 5 előkészítő csoportunk mellett, 14 versenyző csapatunkban közel ötszáz fiatal sportolását, emberré nevelését bízták ránk szüleik. Megtisztelő, egyben felelősségteljes feladat ez.

Horváth József szakmai vezetőnk a korosztályok legügyesebbjeit hívta ki (akiknek kiválasztása nem volt könnyű feladat), majd Pojbics Szabolcs (SKC ügyvezetője), Sabáli Balázs (SKC vezetőedzője), Csaplár-Nagy Arnold (SMAFC menedzsere) segítségével adták át a megérdemelt díjakat.

Legjobbak:

  • Kulik Junior,
  • Keller Bendegúz,
  • Nyikos Barnabás,
  • Pallag Adrián,
  • Csendes Péter,
  • Hajnal Kristóf,
  • Csátaljay Barna,
  • Horváth Máté,
  • Horváth Krisztián,
  • Soós Bence,
  • Horváth Csaba,
  • Tukovics Balázs.

Vetés Imre Díj:

  • Vámosi Dávid.

Molnár Csaba Díj:

  • Szekeres Zalán.

A programot a kosárlabdázás és focizás mellett, egy kis grillezés tette emlékezetessé.

Soha rosszabb évadot!

Tovább a galériához >>>