„Amiben tudok, szívesen segítek” – a fa…

Beszélgetés ifj. Palkovits Tamással (Tomi) és Palkovits Tamással annak kapcsán, hogy apa és fia együtt, ugyanazoknál a csapatoknál edzősködnek.
Bár eredetileg a kérdések ugyanazok lettek volna, de az interjúk külön-külön készültek, ezért más és más irányt vettek, őszinte, mély beszélgetésekké alakultak, amit nagyon köszönök az alanyoknak.


Palkovits_Tamas_PeterMásodszor idősebb Palkovits Tamással beszélgettem.

Edzettek már együtt valahol?

„Edzősködi nem edzősködtünk, voltam edzője korábban is és most a kerekesszékeseknél is.”

Mindketten a keresszékes kosárlabda elhivatottjai. Melyikük milyen minőségben?

„Tomi mint játékos, illetve edzősködni szeretne ebben a sportágban, de én úgy vélem, hogy amíg valaki aktív játékos, jobb, ha nem edzősködik. Ezt a magam bőrén is megtanultam. Vagy jól játszol és rosszul edzősködsz, vagy jól edzősködsz és rosszul játszol. Ez az én véleményem.
A csapataimnál azért az idén elkezdi, másodedzőként.”

Nem tart attól, hogy mivel ugyanazoknál a csapatoknál edzősködnek, hazaviszik a problémákat?

„Remélem, hogy nem. Nekünk fiatal csapataink vannak és az nagyon fontos, hogy nem az eredményességre, hanem a tanításra, azoknak a magoknak az elhintésére figyeljünk, amik reményeink szerint később kikelnek: szeressék meg a sportágat, maradjanak ott. Ezek lényeges szempontok. Természetesen mindenki – a gyerekek és mi is – örül, amikor győztes és nem vesztes meccs van, de ezek a dolgok a fontosabbak, ezeket kell szem előtt tartanunk.”

Apaként hagyni tudja majd Tomit érvényesülni?

„Biztos oda kell figyelnem, mert meg kell mondanom, mindkettőnk erős személyiség, de ennyi idősen már vagyok annyira rutinos, hogy talán menni fog. Korábban nehezebben ment volna.”

Honnan jött az ötlet, hogy a kerekesszékesekkel úgy eddzen, hogy beül a székbe?

„Amikor felkértek a fiúk, hogy segítsek, annyit tudtam mondani, hogy a kosárlabdához értek, de a kerekesszékes kosárlabdához nem. Vannak dolgok, amik átfedik egymást, de vannak egészen speciális dolgok is. És ahhoz, hogy az ember mit kérhet, hogy mit hogyan lehet megcsinálni, ahhoz nekem is meg kellett tapasztalni, hogy ha mondok valamit a játékosoknak, az lehetséges, vagy nem lehetséges, vagy hogyan lehetséges. Ezt csak tapasztalás útján lehet megérteni.
De ettől függetlenül is szívesen játszottam velük, de az elsődleges ok, hogy megtapasztaljam, miként működik.”

Milyen volt Apaként megélni Tomi sérülését?

„Nagyon nehéz volt. Neki talán még nehezebb, de a szülőnek, aki ott van és a saját gyerekét félti… Nekem is eszembe jutott egy-két dolog, amiről úgy gondoltam, ezután nem lehet majd csinálni, de jó néhány dologra Tomi rácáfolt: csak be tudja kötni a cipőjét, csak fel tudja húzni a cipzárját! Tehát meg kell próbálni egy-két dolgot egy kézzel megcsinálni, és rájönni, hogy nem is olyan egyszerű, de Tomi megtanulta. Nagyon ügyes volt. Most már jobban el tudom viselni ezt a helyzetet, mert látom azt, hogy a kezdeti letörtségből egy „csakazértismegcsinálom” fázisba ment át. Így végezte el Testnevelési Egyetemen az edzőit, így csinálja azokat a dolgokat, amiket az ember nem is gondolna. Való igaz, hogy nekem kell visszafognom magamat, mert amikor segíteni akarok, akkor rám szól, hogy ezt ő maga is meg tudja csinálni. Akkor az embernek hagyni kell, hogy tényleg maga csinálja.”

Akkor kezdett el a kerekesszékeseknél edzősködni, amikor Tomi lesérült?

„Igen, igen, igen. Ismeretség már korábbról is volt. Aztán lementem megnézni őket és mondtam, hogy amiben tudok, szívesen segítek.”

Mint hallottam, önkéntesen.

„Igen.”

Úgy látom, a legnagyobb segítség Tominak az, hogy együtt edzenek. Ön érzi ezt, hogy mekkora támaszt ad Tominak?

„Nem tudom. Remélem, hogy így van!”

Volt ebben egy kis tudatosság, hogy ott legyen mellette, amikor elindult ezen az úton?

„Nem. Én nem úgy mentem oda, hogy az edzője szeretnék lennék. Persze szerettem volna látni, hogyan mozog. Amikor mondták, igyekeztem utánajárni dolgoknak, hogy mégis mit hogyan kell, mert ez nem olyan egyszerű dolog azért. Kosárlabdaedzőségből kerekesszékes kosárlabdaedzőségbe átmenni nem megy csettintése. Még most is van bőven tanulnivaló ezen a területen. De remélem, hogy tudtam segíteni!
Azt gondolom, az is jót tett neki közben fejben, hogy a Testnevelési Egyetemre járt, olyan emberekkel beszélt, akik a gondolkodását is fejlesztették és ez a pályán is megmutatkozik.
Jó volt, hogy az egyetemen is befogadták, sőt, Inczédi Gergővel közösen tartottak egy órát, ahol az egészségeseket beleültették a székbe.
Az egyetemmel csak annyi gond volt, hogy nem tanítanak még kerekesszékes edzőséget.”

Tomi azt mondta, hogy talán soha nem volt ilyen jó a kapcsolatuk, mint most. Csodálatos, hogy mire képes a szülői szeretet. Köszönöm a beszélgetést!

 

Az interjút Takács Eszter készítette