Lezárult az alapszakasz, a legjobbak közt a Soproni Sportiskola U18-as csapata

Tíz győzelemmel és négy vereséggel a legjobbak között zárta az U18-as csapatok bajnokságának
alapszakát a Soproni Sportiskola együttese. Carlos Vallejo Rocamora vezető edzővel beszélgettünk az
elért eredményekről.

– Milyen elvárásokkal indult a csapat a szezonnak?
– Uh, én soha nem fogalmazok meg olyan célt, hogy hányadik helyezést kell elérni. Amióta edzőként
dolgozom azt vallom, hogy a győzelem elsősorban nem a pontozható eredményekben értendő. Sokkal
inkább abban, hogy önmagunkhoz képest mennyit tudunk fejlődni és mit tudunk elérni egyéni, illetve
csapatszinten is.


Oké, akkor ilyen szempontok alapján nézve, milyen volt ez a félév?
– Néha azt érzem, teljesíthettünk volna jobban is. Ez most talán furcsa, hiszen eredményesek voltunk, a
srácok bebizonyították, hogy bárkit le tudnak győzni a pályán, s összességében én is azt mondom, jó
munkát végeztünk.
– De…?
– Amikor augusztusban idejöttem Spanyolországból, még nem tudtam, milyen szinten áll a csapat. Kicsit
mélyebbről kellett kezdeni a munkát, mint akkor gondoltam, de ez nem a fiúk és nem is a sportiskola
hibája. Egyszerűn más a két ország kosár-kultúrája és az alkalmazkodás is elvitt valamennyi időt. És hát
ebben a válaszban az is benne van, hogy én önmagammal sosem vagyok elégedett. Egyszerűen ilyen a
természetem. Mindig jobb akarok lenni, jobban csinálni…


– De a csapat? A csapattal azért elégedett vagy?
– Ó, velük tökéletesen! Jó munkát végeztek. Hatalmas energiákat fektettek az edzésmunkába, nagyon
akartak fejlődni és jól együttműködnek. Most már olyanok vagyunk, mint egy család. Így is hívom
magunkat: a family. Hangsúlyozom, ha van is bennem elégedetlenség, az csak magammal szemben él,
mert azt vallom, mindig lehet jobban csinálni.


– Másra számítottál, amikor elfogadtad a Soproni Sportiskola felkérését?
– Nem mondhatnám. Horváth József szakmai igazgatóval sokat beszélgettünk már az érkezésem előtt,
úgyhogy képben voltam. Esetlen nagyobb stábra számítottam, igen. De Csátaljay Gábor edzővel a
legjobb társat kaptam a munkámhoz, úgyhogy elégedett vagyok.
– Azért nem lehet most könnyű: idegen ország, ahol minden bezárt, nincs sok lehetőség az
ismerkedésre…
– Már egy lezárt országból jöttem, tudtam, hogy itt sem számíthatok másra. Mondjuk azt nem mértem fel,
hogy ilyen sokáig tart ez a helyzet. De legalább van időm elmélyülni a munkámban, szabadidőmben
visszanézem a mérkőzéseink videóit, az ellenfél meccseit. A jó oldalát nézem: koncentráltan tudok
dolgozni, nincs semmi, ami elvonná a figyelmem.


– Akkor tényleg a csapat jelent most mindent…
– Igen, és nagyon hálás vagyok fiúknak az eredményekért, azért az energiáért, amit beleraknak a
munkába. Napról napra jobbak akarnak lenni, ez nagyon jó!
– Kicsit erőszakolt a kérdés, mégis felteszem: a fiúk győzni akarnak inkább vagy tanulni?
– Ők győzni akarnak, de azt hiszem sikerült átadnom nekik azt a tapasztalatot, hogy győzni csak az tud,
aki megdolgozik érte.


– Milyen a kapcsolatod a játékosokkal?
– Szerintem szoros és jó, bár erről őket is meg kellene kérdezni. Sokat beszélgetünk, ismerni akarom
őket és törődni is akarok velük. Tizenhat-tizenhét éves nagy gyerekek, tudnom kell, hogyan
gondolkodnak a világról, milyen érzések dúlnak bennük, van-e problémájuk. Elsősorban emberek, és

csak utána kosarasok…
– Úgy indult ez a beszélgetés, hogy az alapszakaszról szól majd az edzői értékelés…
– Erről azt mondom, a részcélokat elértük, de ez csak a kezdet. Az izgalmas része még csak ezután
következik.