Lecserélte a focit a kosárra, idén ő kapta a Vetési díjat

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia Vetési díját az a játékos kaphatja, aki a gyermek
korcsoportokból a versenyző korosztályba lépők közül a legtöbbet tette a fejlődéséért. Idén Janzsó
Olivér érdemelte ki az elismerést.

– Hány éves is vagy Olivér?

– Tizenkettő. Szeptembertől az U13-as csapatban fogok játszani.

– Mióta kosarazol?

– Ötödiktől. Előtte fociztam.

– Elmeséled miért váltottál?

– Több okom is volt rá. A Hunyadi-iskolába járok, és ott ugye van foci és kosáredzés is, de mivel én már
óvodában is fociztam, a suliban is azt választottam. Egyszer ugyan kipróbáltam a kosarat, de azt
hiszem, akkor még kicsi voltam hozzá. De ötödikben Palkovits Tamás lett az osztályfőnököm és az ő
hívására mégiscsak elmentem egy kosáredzésre. Akkor már az is motivált, hogy miután a családomban
mindenki kosarazott vagy kosarazik, én is jobban megismerjem ezt a sportot. Nem tudom mi változott
meg közben, de akkor megtetszett, nagyon is. És ennek mindenki nagyon örült.

– Ki mindenki?

– Apukám is kosarazott, az anyukám is, a nővérem pedig a Darazsaknál játszik. Elsősorban ők, de örült
Tamás bácsi is és a barátaim is.

– Mi lett a focival?

– Választanom kellett, mert a kettő azért sok lett volna, ha komolyan akarom csinálni. A kosárlabdát
megszerettem, úgyhogy amellett döntöttem.

– Ötödikes voltál, most hetedikbe mész, a díj pedig azt sejteti, hogy jól döntöttél, ha ilyen viszonylag rövid
idő alatt eljutottál idáig. De én valami plusz motivációt is sejtek itt a háttérben…

– A nővérem nagyon jól kosarazik és otthon velem is játszott néha. Amikor végül a kosár mellett
döntöttem, sok mindent mutatott nekem, gyakrabban dobáltunk, gyakoroltunk, segített abban, hogy jobb
legyek. Igen, talán neki is meg akartam mutatni, hogy én is meg tudok tanulni jól kosarazni.


– Akkor most büszke rád?

– Remélem! Gyönyörű a kupám és a díj hatalmas dicsőség nekem. Nagyon örültem neki. Sokat a
tesómmal nem tudtunk beszélni róla, mert az évnyitó után én mentem edzőtáborba, mire hazajöttem
meg ő utazott el.

– Te mit gondolsz: miért pont téged választott a Vetési díjra a sportiskola vezetése?

– Szerintem főleg a szorgalmam miatt, én tényleg nem hagyok ki egyetlen edzést sem. Jól dobok, egy-
egy meccsen tizenöt pontot szoktam legalább, és elég sokat van nálam a labda is. Úgy érzem kicsit

önző is voltam, ezen változtatni fogok. Szóval szerintem összességében lelkiismeretesen dolgoztam, ezt
ismerték el. Eddig Barlai Tamás volt az edzőm, szerettem vele dolgozni, most Bali Ádám lesz, aki
bronzéremig vitte a bajnokságban a csapatát. Remélem velünk is legalább ilyen jó lesz.

– Ne haragudj a kérdésért, de másoknak fontos üzenetet hordozhat a válaszod. Nem vagy éppen egy
magas fiú, ezt nem érzed hátránynak a pályán?

– Tényleg nem nőttem nagyra. Még. De szeretnék magasabb lenni, van is esélyem rá, mindenki elég
nagy a családban. A hátrányt annyira nem érzem, mert fürge vagyok, gyors. És igen, bizonyítani is
szeretném, hogy nem csak az lehet jó játékos, aki óriás.


– Van kosaras példaképed?

– Kobe Bryant, mert elszánt és szorgalmas volt. Nagyon sajnálom, ami vele történt, nekem a kedvencem
marad.

– Az tudod, hogy ki volt Vetési Imre, akiről a díjadat elnevezték?

– Azt tudom, hogy apukám jól ismerte, de majd utánaolvasok.

– Hogy látod a jövődet, leginkább a közeljövőt?

– Nehéz lesz szerintem. Most, hogy megkaptam a versenyző korosztályba lépők díját jogosan lesz
nagyobb velem szemben az elvárás. Nem akarok csalódást okozni, úgyhogy nagyon fogok igyekezni.
Szeretnék jövőre is bizonyítani! Esetleg kiérdemelni egy másik serleget…