Kovács Gergely: Jó érzés belépni oda, ahol pattog labda és csikorog a parketta

Kilenc éves kora óta kedvenc tárgya Kovács Gergelynek a kosárlabda. Játékosból vált edzővé,
motiváltból, motiválóvá. A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U 14-es C és D csapatának
edzője elárulta, szerinte a kosárlabdának különös illata van…

– Te is úgy voltál vele, hogy ha nagy leszel, híres kosaras válik belőled?

– Mint minden fiú, aki jól játszik, igen…

– Nálad, hogy kezdődött a történet?

– Kilenc éves voltam, amikor egy utcabeli fiú, aki azóta is jó barátom, elhívott kosarazni. Akkor még nem
volt sportiskola, a Tigrisekhez jártunk, Stánicz Ferenc volt az első edzőm. Meghatározó időszak volt,
hiszen a kosár mellett maradtam, s valószínűleg maradok is. Amikor megalakult a Soproni Sportiskola
Kosárlabda Akadémia én is ide jöttem, sőt, a mi csapatunk volt az első a sportiskola történetében.
Nagyon jó időszak volt, sportiskolásként országos negyedik helyet is szereztünk. A csapatból a
legtöbben a Líceumba jártunk, úgyhogy igen erős kosárcsapata volt akkor a sulinak. Ezüstérmet is
nyertünk a Diákolimpián.

 

– És folytattad érettségi után is?

– Igen, játszottam a SMAFC U20-as csapatában, aztán az SKC U20-nál, egy szezont az NBI B-ben is.

– Miért hagytad abba az aktív játékot?

– Mert 180 centisen hiba lett volna azt hinnem, hogy előttem áll egy hatalmas karrier. Tudtam, hogy
valami másból kell majd megélnem, de mindenképpen a kosár közelében akartam maradni. Ezért
elvégeztem az edzőit, most is pályán vagyok és legalább annyira motivált, mint játékos koromban.

 

– Átnyergeltél azokhoz, akik korábban edzőid voltak?

– Pontosan. Két évig Stánicz Ferenc mellett dolgoztam, aztán Meszlényi Róbert és Sterbenz László
másodedzője lehettem. Tavaly pedig Bors Miklóssal dolgoztam az U 18-as csapattal. A legjobb
szakemberektől tanulhattam, nagyon jó emlékeim vannak mindnyájunkról.

– Mit ad neked a kosárlabda, hogy ennyire nem enged el…?

– A legjobb barátaimat a pályán találtam meg. Sok olyan helyen járhattam, ahová egyébként
valószínűleg nem jutottam volna el. De a legfontosabb, hogy szeretem ezt a játékot. Nekem az egyik
legjobb érzés, amikor belépve egy csarnokba meghallom a labda pattogását és a parketta csikorgását.
Akkor tudom, hogy jó helyre jöttem. Számomra még a kosárlabda szaga is egy különös, de jó illat.

 

– Akkor a jövődben is ott a helye ennek a bűvös gömbnek?

– Mindenképpen. Alapvetően jól érzem magam, s ha vannak is néha nehézségeim, a sport szeretete és
a gyerekekkel való foglalkozás átlendít ezeken.

– A nehézségek miből erednek?

– Nem túl komolyak, de például amikor én, az edző motiváltabb vagyok,mint a játékos, az okoz némi
fejtörést. Persze ilyenkor át kell adnom a lelkesedést és el kell érnem, hogy ők is azok legyenek. Aztán
ott van a határ, amit következetesen meg kell húzni és be kell tartani, azaz, hogy meddig vagyok barát
és honnan inkább vezető. Érezniük kell a játékosoknak, hogy megbízhatnak bennem, számíthatnak rám,
akár személyes gondjaikat is megoszthatják velem, de azért mégsem a “Szevasz Tesó!” viszony van
köztünk.

 

– Van olyan, amit mindig szem előtt tartasz a sportiskolai munkád során? Amolyan edzői ars poetica?

– Hogy mindig reális célokat kell kitűzni a srácok és önmagam elé is. Nem ragadhat el a lelkesedés.

Túlzott elvárásokkal csak csalódást generálnék. Szeressék a kosárlabdát és képességeiknek
megfelelően játsszák. Ez a legfontosabb.

Kovács Gergelyről Balogh Leventét, az U 18-as csapat játékosát kérdeztük, akinek az U16-ban volt
másodedzője.

– Geri volt nekem személy szerint az eddigi egyik, ha nem a legjobb másodedzőm – kezdte Levente.
– Fiatal és közvetlen volt velünk, bármikor tudtunk vele beszélgetni és mindig azt tette, ami a csapatnak
és nekünk a legjobb. Sokszor úgy beszélgettünk vele, mint baráttal. A kosárlabdában és a személyes
ügyekben is sokat tudott segíteni a csapatnak. Vezetőedzőként is nagyon jól megállta a helyét. Fiatal
kora ellenére is tiszteltük őt – összegzett Balog Levente.