Kettőből kettő válogatott Csátaljay

20180907_CsataljayekAz természetes, hogy a gyerekek különböző készségeket, tehetségeket örökölnek a szüleiktől, ahogy az is, hogy nagy valószínűséggel azt fogják csinálni, amit a szüleik. De nem mindegy, hogy milyen mértékben.

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia edzőházaspárjának, Csátaljay Gábornak és Csátaljayné Áder Patríciának, két gyermekéből – Barna (U16) és Péter (U14) – kettő a korosztálya válogatottjába került. Ezzel kapcsolatban kérdeztük a szülőket és a gyerekeket.

 

Patrícia (P) és Gábor (G)

Mikor kezdtek el a gyerekek – még nem formális keretek között – kosarazni?

P: „Ahogy megszülettek… Csörgő helyett labdájuk volt, kicsi, nagyobb, gumi, szivacs… A boltban ők nem csokit és édességet kértek, hanem labdát.”

G: „Az óvodában. Az udvari játékok alkalmával csapatot szerveztek maguk köré és onnantól a háromkerekű motor mellett a kosárlabda lett az ovisok kedvenc játéka.”

Hol kezdtek el kosarazni és hány évesen?

P: „Tóth Alexandránál kezdtek el kosarazni óvodás korukban, az Egyetem alagsorában lévő kisteremben. Érdekes dolog, hogy most Szandi néni újra foglakozik velük, kondicionáló edzéseken.”

Mivel mindketten edzők, felmerül a kérdés, hogy foglalkoztak/foglalkoznak a gyerekekkel otthon is?

P: „Nekem ebben a sikertörténetben inkább a szülői szerep dominál. A szakmát mindig az aktuális edzőkre hagyom, nem gondolom, hogy otthon nekem bármi más dolgom lenne. Igyekszem nyugodt légkört teremteni, segíteni, támogatni őket, ameddig igénylik.”

G: „Otthon van az udvarunkban egy kosárpalánk. Sokat szoktak ott játszani. Néha beállok én is, de egyre kevesebb sikerélményem van…”

Megbeszélik otthon a meccseket?

P: „Én semmiképpen. Csak biztatni, dicsérni szoktam őket. Ha el vannak keseredve, próbálok lelket önteni beléjük.”

G: „Szoktunk róla beszélgetni. Amíg én voltam az edzőjük, addig azért is kíváncsi voltam a véleményükre, mert a pályán, játék közben sok minden másképp látszik, mint a pálya széléről. Mostanában leginkább azokról a momentumokról szoktunk beszélgetni, amik pozitív élményként maradtak meg bennük a mérkőzésekről, de azért arról is szót ejtünk, hogy mit lehetne még jobban csinálni.”

Volt olyan, hogy Önök voltak a gyerekeik hivatalos edzői? Hogy viselték?

G: „Mindkét gyerekemnek több évig voltam edzője. Nagyon jól alkalmazkodtak és külön tudták választani, hogy mikor vagyok apa és mikor vagyok edző szerepben.”

Örülnének annak, ha hivatásos sportolók lennének a fiúk?

P: „Közhelyet tudok mondani, boldog embernek szeretném őket látni. Ha élsportolóként lesz ez, akkor úgy, ha az élet más területén akkor ott.”

G: „Én azt szeretném, ha megtalálnák a helyüket az életben. Mindegy, hogy sportolóként, vagy más területen.”

Barna (B) és Péter (P)

Mi az első kosárlabdás emléketek?

B: „Egyik karácsonyra kaptunk egy kis műanyag kosárpalánkot, amit aztán felragasztottunk a szekrényre. Aztán ahogy nőttünk, mindig egyre magasabbra tettük.”

P: „Óvodás koromban sokat utaztunk Szombathelyre, mert apa ott volt edző a Falco csapatában. Edzések után az akkori játékosokkal ott maradtunk még játszani, dobálni. Akkori nagy kedvencem Bam Doyne volt.”

Szigorú bírák a szüleitek? Minden hibátokra felhívják a figyelmeteket?

B: „Elég szigorúak mindketten. Apa sokat javította a technikámat, illetve javítja a mai napig is. Ha látja a meccseimet, utána felhívja a figyelmemet a hibákra, megbeszéljük, mit lehetett volna jobban, máshogy csinálni.”

P: „Amíg apa edzőm volt, addig igen. Most már csak, ha külön elmegyünk edzeni, dobni. A dobótechnikában és a labdavezetésben mindig kijavítják a hibákat. Ezeket szoktam otthon sokat gyakorolni, mert van az udvaron egy kosárpalánkunk, és amikor csak tehetjük, kinn gyakorlunk Barnával együtt.”

Milyen volt apa edzőnek?

B: „Én szerettem nagyon apát edzőnek, jót tett, hogy szigorú volt velem. Sokat fejlődtem nála, nagyon sokat köszönhetek neki.”

P: „Úgy érzem, velem szigorúbb volt, mint a csapattársaimmal.”

Hivatásos kosarasok szeretnétek lenni? Melyik csapatban?

B: „Mindenképpen kosaras szeretnék lenni, de még nem tudom, hol szeretnék játszani. Jó lenne egyszer egy jó csapat meghatározó játékosa lenni.”

P: „Persze, hogy szeretnék kosaras lenni, de ez még nagyon messze van. Nem tudom melyik csapatban szeretnék játszani. Először jó lenne Sopronban a felnőtt csapatban szerepelni. Külföldön nincs konkrét csapat. A legnagyobb vágyam Euroligában pályára lépni.
A kosarazás mellet az angol nyelv érdekel, szeretném majd azt tanulni.”

Mit csinálnátok, ha nem kosaraznátok?

B: „Biztos több időt fordítanék a tanulásra. Több időt töltenék a barátaimmal.”

P: „Elképzelésem sincsen.”

Nyilván a fizikai erőnlét az egy állapot, de egy-egy meccsen fejben is ott kell lenni. Hogyan hangolódtok rá a meccsekre?

B: „Én különösebben nem hangolódok egy meccsre. Csak amikor odaérek, próbálok minden külső tényezőt kizárni és koncentrálni a meccsre.”

P: „Otthon indulás előtt zenét hallgatok (Kowalskyt meg Hooliganst), az öltözőben pedig a csapattársaimmal beszélgetek.”

Az interjút Takács Eszter készítette.

20180907_Csataljayiek_U16_valogatott

U16 válogatott (18-as: Csátaljay Barna)

20180907_Csataljayek_U14_valogatott

U14 válogatott (8-as: Csátaljay Péter)