Évadzáró 2019

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia 2019. június 5-én tartotta évadzáró ünnepségét az All Star Bowling Clubban. Wishcy Péter köszöntötte az egybegyűlteket, kitüntetett figyelemmel dr. Simon István alpolgármestert, Csiszár Szabolcs sportfelügyelőt, a Sportiskola egyik alapítóját, dr. Farkas Ciprián tanácsnokot, dr. Szekeres Csaba elnököt és Horváth József szakmai vezetőt.

Wischy Péter üdvözlő szavai után felkérte dr. Szekeres Csabát, a Soproni Sportiskola Egyesület elnökét, hogy tartsa meg évértékelő beszédét.
Dr. Szekeres Csaba – tekintettel arra, hogy jövőre 15 éves lesz a Sportiskola – nem csak az idei, hanem az eddigi évekre is gondolva tette fel kérdést: „Mit adott nekünk a Sportiskola?”.

  • A szülőknek a gyerekek biztonságát, segítséget az egészséges életmódra nevelésben, egy segítő támaszt a gyerekek nevelésében (legalább az edzések/meccsek ideje alatt nem a számítógépes játékokon csüngenek).
  • A gyerekeket megtanította küzdeni, amit az élet bármely területén hasznosíthatnak majd. Megtanította őket csapatban gondolkodni, ami szintén nélkülözhetetlen az életben, illetve az emléktornák során (Molnár Csaba, Vetési Imre, Tari János), megtanította a gyerekeket a múlt tiszteletére. Ezeken túl életre szóló barátságokat, egy összetartó közösséget és nem utolsósorban rendet az életben (napirend), a fejben (koncentráció), a pályán (mérkőzések). És természetesen megtanította őket kosárlabdázni, amit életük végéig szeretni fognak akár játékosként, akár értő közönségként, akár edzőkét.
    Mindenkiből nem lehet élsportoló, de minden élsportoló megszerzett kosarában ott van a csapattársai segítsége, mely nélkül nem juthatott volna odáig.
  • Az edzőknek lehetőséget, hogy gyerekekkel foglalkozva fiatalok maradhassanak, hogy sikeres sportolókat és embereket nevelhessenek, illetve amikor egy sportiskolás élsportoló kosarat dob, elmondhatják: „Ezt én tanítottam meg neki!”.
  • Dr. Szekeres Csabának azt pedig a lehetőséget, hogy egy régi tartozását rendezhesse, ugyanis nagyon sokat köszönhet a kosárlabdának.

Dr. Simon István alpolgármester köszöntötte ezután a gyerekeket, az edzőket és a szakmai stábot. Emlékeztette a gyermekeket, hogy azok a jó körülmények, amik között ők edzhetnek (termek, kapott mezek, melegítők, edzőcipők, utazások) az ő gyerekkorában még messze nem voltak jellemzőek. Gratulált a szakmai stábnak, hogy sikerült ezeket a körülményeket megteremteniük. A gyermekek figyelmét felhívta arra, hogy a sportolás mellett a tanulást sem szabad elhanyagolniuk. Végül kihangsúlyozta, hogy az országnak nagyon fontosak a gyermekek, hiszen ők jelentik a jövőt.

Dr. Farkas Ciprián tanácsnok vette át a szót, aki elsősorban elismerését fejezte ki a gyerekeknek, az edzőknek és a szakmai vezetésnek. A gyerekek figyelmét felhívta arra, mennyire fontos a mindennapos testedzés későbbi életük során is.

Ezután a díjak átadása következett.

A csapatok legjobbjai

  • U11 Szőnyi Máté
  • U12B Nikl Ágoston
  • U12A Németh Benedek
  • U14B Caio Viera
  • U14A Woditsch Tamás
  • U16B 2004 Pintér Gergő
  • U16A 2004 Csendes Péter
  • U16B 2003 Taschner Barna
  • U16A 2003 Hajnal Kristóf
  • U18B 2002 Kertész Attila
  • U18A 2002 Schöll Richárd
  • U18B 2001 Dobos Máté
  • U18A 2001 Heiszenberger Norbert

Különdíjak
• VETÉSI IMRE DÍJ Nyikos Balázs
• MOGYORÓSI SZILÁRD DÍJ Soós Bence
• MOLNÁR CSABA DÍJ Horváth Máté

Távozó játékosok
Búcsúzunk a 2000 és 2001-es születésű játékosoktól, akik a Soproni Sportiskolából kiöregedtek.

  • Vass Áron
  • Gottlieb Mátyás
  • Tóth Bence
  • Horváth Máté
  • Heiszenberger Norbert
  • Hencz Balázs
  • Tóth Dániel
  • Lampert Levente
  • Dobos Máté
  • Rőder Benjamin

Fotópályázat

Részt vettek:

  • Baján Szilvia
  • Baloghné Nemes Erika
  • Borosné Nagy Krisztina
  • Gadácsi Zoltán
  • Horváth Renáta
  • Huszár Gabriella
  • Pokkerné Murakeözy Csilla
  • Puteáni-Holl Ákos
  • Takács Gábor

A legjobb szurkolók:

  • Baloghné Nemes Erikának köszönhetően az U16A szurkolói csapata

A mi csapatunk:

  • Akik után a legtöbbet mentek idegenbe is (a pontozás alapján) az U14A csapat.

A legjobb fotós:

A szerzett pontok alapján

  • Pokkerné Murakeözy Csilla

A közönségszavazat alapján:

  • Baloghné Nemes Erika

Ezután következett a gyerekek kedvenc programja: a hotdog-evés és a bowlingozás.

Fotó: Palkovits Tamás
Tovább a galériához >>>