Élményekkel gazdagodva

Fantasztikus hangulatban telt idén is az MKOSZ által 2012-ben indított, a kosárlabdasportot népszerűsítő program, amely a „Dobd a kosárba!” nevet kapta.

Pénteken a törökbálinti sportközpontban harminc-harminc magyarországi fiú- és lánycsapat, valamint 5-5 külföldi együttes mérkőzött meg 3:3 elleni játékban. Hat csoportban először mindig a fiúk, majd ugyanazok a csapatok lány kosarasai mérték össze erejüket. A soproni és Sopron környéki iskolákból összeállt csapataink, mint a rendezvényen első alkalommal résztvevők nagyon megilletődötten kezdtek. Aztán a lányok találtak először magukra. Fiaink a délutáni meccsekre nőttek fel melléjük, amikor már megfordult az arány, és több győzelmet arattunk, mint ahányszor kikaptunk.
A mérkőzések mellett több betét program is színesítette a jamboreet.
A lényeg sem maradt el: ügyes gyerekek sokasága a játékok során személyesen élhette át, hogy mennyire szép sport a kosárlabda!

Palkovits Tamás

Tovább a galériához >>>