Egyre több sportiskolás a kiemeltek között

 

Büszke az akadémistákra és a velük foglalkozó szakmai stábra a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnöke, dr. Szekeres Csaba. Egyre több játékost válogatnak be a válogatottakba és visznek a felnőtt csapatokba.

– Nyilvánvaló az akadémia célja: minél több tehetséget szeretne kinevelni, minél több fiatalt a hazai vagy akár a nemzetközi élvonalba juttatni. Jól állunk – mondta a sportiskola elnöke, dr. Szekeres Csaba. Büszkesége jogos: a sok nehézség, járvány, karatén, korlátozások és szigorítások ellenére a Soproni Sportiskola teljesíteni tudta küldetését: a két legfelső szinten működő felnőtt férfi kosárlabdacsapat, az SKC és a SMAFC utánpótlását biztosítja.

– Szeretnénk minél több akadémistát az NB I. A- és B-s csapataiba juttatni. Rengeteg sportiskolás mutatkozott már be a SMAFC-nál is, idén Simon Balázs került át és vállalt vezérszerepet a felnőttek között. Az is hatalmas öröm, hogy már négyre nőtt az SKC színeiben játszó sportiskolások száma. Schöll Richárd és Csátaljay Barna tavaly kerültek át és képesek voltak érdemben segíteni a felnőtt csapatot. Korábban került az SKC-hoz a szintén sikeres Werner Viktor, akit idén sajnos sérülés hátráltat. De talán a legnagyobb öröm, hogy a még csupán 17 éves játékosunk, Csendes Péter is lehetőséget kapott a nagyok között. Péter két évig még játszik az U18-as sportiskolás csapatban, de már megállja a helyét a felnőtt bajnoki mérkőzéseken is – sorolja a sportiskola sikeres neveléseit az elnök.

– Folyamatos az utánpótlás a kiemelt tehetségek szempontjából, hiszen a fiatalabbak közül két akadémistánk is kapott meghívót a válogatott összetartására. A 2006-os születésű Keller Bendegúz és a 2007-es Palotai Máté korosztályuk legjobbjaival készülhetett. És tudom, hogy legalább még két játékosunknak is ott lett volna a helye a válogatott edzőtáborában, de őket most sérülés miatt nem hívhatták meg. Úgy látom tehát, hogy megtaláltuk a megfelelő arányokat: a kiemelkedő tehetségek a legmagasabb szinten jutnak lehetőségekhez, a többiek számára pedig adottak a reális fejlődés lehetőségei. A továbblépés mindenki számára adott, akiben megvan az akarat, élni tud vele. Bármelyik sportiskolásból lehet kiemelt játékos, a példák már előttünk vannak – zárta dr. Szekeres Csaba.