Edzőtábor 2018

A Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szokásos évadnyitó edzőtábora idén Budapesten volt 2018. augusztus 7–10. között. Horváth József szakmai vezetőt kérdeztük a tapasztalatairól.

Melyik korosztályok vettek részt az edzőtáborban?

„Gyakorlatilag az idősebb korosztályok közül mindenki, így az U18, az U16, illetve az U14-es csapatunk is ott volt a Testnevelési Egyetemen szervezett edzőtáborban. Sőt, a fiatalabbak közül az U12-es csapat is velünk készült. Így közel 100 résztvevővel szerveztük az edzőtáborunkat.”

A csapatok edzőin kívül más szakemberek is segítették a munkátokat?

„A Sportiskola szakmai stábja vezette az edzéseket, de voltak ott olyan szakemberek, akik segítették a munkát, ők szintén a Sportiskola szakmai stábjának tagjai, így dr. Sterbenz Tamás, aki amellett, hogy a Testnevelési Egyetem rektorhelyettese, egyúttal egyesületünk alapító tagja és tudományos munkatársa is. Dolgozott még a táborban Lukasz Trzaskoma, egyesületünk erőnléti szakcsoportjának vezetője is.”

Mennyire voltak motiváltak a gyerekek?

„Azt kell, hogy mondjam, hogy a rekkenő hőség ellenére a játékosaink jól edzettek, nyilván a hét második felére azért meglehetősen elfáradtak. Elégedett vagyok a látottakkal.”

Az edzőtábor kötelező vagy erősen ajánlott?

„Az edzőtábor valamennyi játékosunk számára teljesen ingyenes. Ahogy elvárás, hogy az edzéseken ott legyenek, nyilván az edzőtábor is erősen ajánlott minden játékosunk számára. A létszámból azonban kiderül, hogy – szerencsére – egyesületünk tagjai is így gondolták.”

Az interjút Takács Eszter készítette

Tovább a galériához >>>
Fotó: Fekete Bettina