Csátaljay Gábor: nem cserélném profi kispadra a sportiskolát!

Csátaljay Gábor nyolc éve a Falco kispadját cserélte a Soproni Sportiskolára, s azóta is úgy érzi, jó
helyen van. A gyerekek fejlődése látványosabb, mint a felnőtt játékosoké, s talán aprólékosabb munka
az irányításuk, de hálásabb is.

– Bajai gyermekkor, szombathelyi főiskolás évek, a tanulás után tanítás, aztán esztendők a profi
sportban és otthonteremtés Sopronban. Szépen ívelő karrier és tartalmas magánélet. Ami viszont
minden szinten és élethelyzetben ott van Csátaljay Gábor ünnep- és hétköznapjaiban az a kosárlabda.
Ha vicceskedni akarnék azt mondanám, nagy narancsságra labda volt a jeled az oviban…

– Nem így volt, és nem is a palánkok alatt tanultam meg járni. Nálam inkább sorsszerűem alakult így,
eleinte több volt benne a véletlen, mint a tudatosság. Édesapám vitt el először kosáredzésre, pedig én
először karatézni szerettem volna… De jó, hogy így történt. Megszerettem ezt a játékot, s valóban, azóta
töretlenül kísér az utamon.

– Egy korábbi interjúban mesélted, kamasz korodban a csapatod mindig dobogós volt a bajnokságban,
tagja voltál az U16-os, majd az U22-es válogatottnak is. Aztán a pályaválasztásodat is ez a sport
határozta meg.

– Szombathelyen végeztem testnevelés szakon és kosárlabda edzőként, ott ismertem meg a soproni
feleségemet is, úgyhogy, igen, a választásaimban is ott volt a kosár. Már Sopronban laktunk, amikor én
még a szombathelyi egyetemen tanítottam, s közben másodedző voltam a Falco felnőtt csapatánál. Öt
éven át ment így, a végén már úgy éreztem, sok ez egyszerre. Akkor keresett meg Horváth József
szakmai igazgató a sportiskolás ajánlattal. Nem is gondolkodtam sokat. Ez volt 2012-ben.

– Nem volt ez mégis visszalépés számodra? Egy élvonalbeli profi csapat kispadját cserélted a kamaszok
oktatására.

– Nem éreztem annak. Gyerekeket tanítani erre a sportra számomra most is vonzó és tartalmas munka.
A profiknál felnőttekkel foglalkozik az edző, kész anyagot kap, inkább stratégiát épít. Az
utánpótlássportban mi alakítjuk a játékosokat, formáljuk, fejlesztjük őket. Sokkal látványosabb a fejlődés,
és sokkal élvezetesebb a feladat.

– Nem sajnálod, amikor el kell engedned a csapatodat? Most az U13-asokkal dolgozol, tavaly az U14-
esekkel, akik korosztályt váltottak, más edzőhöz kerültek.

– Azért nem sajnálom, mert tudom, hogy jó helyre kerülnek, szakértő kezek között fejlődnek tovább. De
nem engedem el őket egészen. Továbbra is figyelemmel kísérem a haladásukat, kijárok a meccsekre,
szurkolok nekik. Mi itt a Soproni Sportiskolában egy nyelvet beszélünk, tudom, hogy az edző kolléga, aki
átveszi őket, ugyanúgy folytatja a munkát velük. Egymás között is meg tudjuk beszélni a dolgokat és
meg is szoktuk ezt tenni.

– Szoros kapcsolatban vagytok ti, edzők, a gyerekekkel, fiatalokkal, nyilván nagy hatással vagytok rájuk.
Talán furcsán hat a kérdés, de rátok is hatnak a játékosok?

– Rám mindenképpen, igen. Minden gyerek más, nekünk is alkalmazkodni kell valamilyen szinten
hozzájuk. A motivációjukból pedig erőt meríthetünk, én szinte csodálni tudom azokat a gyerekeket, akik
céltudatosan dolgoznak az előrejutásukért. Még tanulni is lehet tőlük, főleg a tapasztaltabbaktól.
Előfordul, hogy olyan megoldást alkalmaznak, ami esetleg nekem eszembe sem jutott. Érdemes figyelni őket, megbeszélni egy-egy érdekes helyzetet.

– A legtöbb kiskamasz a sportiskolában arról álmodik, hogy majd profi kosaras lesz. Mikor jönnek rá,
hogy esetleg mégsem…?

– Ez egy folyamat, nem egyik napról a másikra történik, és egyénenként is változó. Elkezdi a gyereket
más is érdekelni, kevesebb ideje marad, a továbbtanulásra fókuszál vagy rájön, hogy vannak nála
jobbak. Jól van így. A lényeg az, hogy a kosárlabdában mindenki megtalálja az örömét. Akkor is, ha nem
válik belőle profi. Játszhatja, akár élete végéig, de addig míg mozogni tud, mindenképp. Hány öregfiúk
csapat van a városban most is! Örömmel kosararaznak s eszük ágában sincs abbahagyni. A sportiskolai
tapasztalatom, hogy sokan esetleg abba is hagyják a játékot, de aztán visszatérnek hozzá. Mert ezt nem
lehet megunni.

– Csátaljay Gábor hiába is próbálná háttérbe tolni a kosárabdát; edző feleség és két kosaras fiú mellett.
Nálatok biztos minden ajtón van egy palánk is…

– Az éppen nincs, de tényleg szeretjük és fontos nekünk ez a játék. Barna fiam az U20-as csapatban
játszik és az SKC felnőtt csapatával edz és néhányszor már mérkőzésen is pályára lépett. Péter az
U18-as csapatban szintén nagyon eltökélt játékos. Nem erőltettük őket ezen az úton, ők választották, és
ügyesek is. Mondom, ez a játék megunhatatlan és rengeteg örömet ad minden korosztálynak. Mi itt a
sportiskolában ezt az örömet is át akarjuk adni.

 

Nyikos Barnabást, a sportiskola U18-as játékosát kérdeztük; milyen edzőnek tartja Csátaljay Gábort?

– Negyedik éve edzőm Gábor bá és megmondom őszintén, nagyon örültem, amikor a szezon elején
bejelentették, hogy Carlos mellett az U18-asoknak másodedzője lesz. Amikor megismertem, először
csak az edzőt láttam benne, aztán megtapasztaltam, hogy játékos oldalról is mindent tud a
kosárlabdáról. Ma már tudom, hogy rendkívül felkészült szakember. Érezhető az is, hogy pedagógus,
mert a tudását tökéletesen át tudja adni nekünk és nagyon jól kezel bennünket. Külön szeretem benne,
hogy mindig érzi, mire van szükségünk; mikor kell szigorúnak és következetesnek lennie, és mikor segít
azzal, hogy vicceskedik velünk. Szeretek vele dolgozni! – fogalmazott precízen és férfiasan Nyikos
Barnabás.