Csátaljay Gábor: edző, apa és pedagógus

Csátaljay Gábor, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia U14-es csapatának edzője két kosaras
játékos édesapja is egyben, ráadásul pedagógus. Különböző szerepei erősítik egymást, van, amikor
ösztönösen, máskor tudatosan hívja elő magából az éppen szükséges tudást.


– Univerzális kombinációnak tűnik, főleg a sportiskola szempontjából, ha egy munkatárs edző, két
játékosnak édesapja, ráadásul pedagógus is. De milyen ezt megélni? Nem zavar bele egyik szerep a
másikba?

– Most már teljesen elkülönül az apa és az edzői feladatok sora. Évekig voltam a saját fiaim edzője,
akkor nyilván nehezebb volt ezt szétválasztani. Figyeltem arra, nehogy azt mondhassa bárki,
kivételezek velük, ezért valószínűleg keményebben fogtam őket munkára. Otthon mindenesetre azt
mondta akkor Barna és Péter, hogy velük sokkal szigorúbb vagyok. De később azt is mondták, hogy
nem bánják, mert jót tett nekik, javukra vált. Nálam ez akkor ösztönösen működött és valószínűleg
náluk is, mert nem okozott köztünk problémát sem az edzéseken, sem a családi életünkben.
Barnának négy, Péternek három éven keresztül voltam az edzője tizenegy éves koruktól. Egy idő
után megérett bennem az elhatározás, hogy most már tanuljanak másoktól, fejlődjenek tovább.

– Hasonló gyerekkori élményekből jöhetnek ezek a megérzések és döntések?

– Az én apukám igazi sportember, még hetven felett is kosarazik és teniszezik. Baján nőttem fel és
apu rendszeresen elvitt meccsekre. Egyszer azzal állítottam haza, hogy a láttam egy bemutatót és
másnaptól én karatézni szeretnék. Édesapám meghallgatott, kézen fogott és elvitt egy kosáredzésre.
Én meg ott maradtam. Anyukám ugyan soha nem sportolt, de mindvégig támogatott, ahogy most is
szurkol az unokáinak.

– És kezdetét vette egy sportkarrier…

– A kosárlabda tényleg átszövi azóta is az egész életemet. Kamasz koromban a csapatom minden
évben az első három hely valamelyikén szerepelt a bajnokságban, később az U16-os, majd az U22-es
válogatottnak is tagja voltam. A pályaválasztásomat is a sport határozta meg. Szombathelyre jöttem,
ahol testnevelő és kosárlabda edző diplomát szereztem. Ott ismertem meg a feleségemet, aki
soproni, s miután végeztünk, egy évnyi bajai kitérő után, ide költöztünk. Én továbbra is
Szombathelyen tanítottam, a főiskolán képeztem a leendő testnevelőket és edzőket, majd a Falco
felnőtt csapatánál voltam másodedző öt éven át, 2007-től 2012-ig. A Soproni Sportiskolában 2013-tól
dolgozom. Edzőként igyekszem folyamatosan tovább képezni magam, 2013-ban a Testnevelési
Egyetemen szakedzői, majd 2016-ban Londonban sportteljesítmény elemzés témakörben írt PhD
értekezésem megvédésével doktori fokozatot szereztem.

– Lehetne edző felnőtt csapatnál is, dolgozhatna profikkal. A gyerekeket választotta vagy így alakult?

– Jobban szeretek gyerekekkel foglalkozni, ez sokkal hálásabb feladat. A fejlődésük látványos, jó
követni az útjukat, ahogy egyre ügyesebbekké és eredményesebbekké válnak.

– Mégiscsak erős a pedagógus szerep. Szigorú a fiúkkal?

– Nem viszem túlzásba, de kellőképpen az vagyok, az hiszem. Ugye srácok? – fordul a mögöttünk ülő,
edzésre érkező sportiskolásokhoz, akik kórusban válaszolják: épp annyira, amennyire kell.

 
– Van kedvenc korosztálya?

– Amelyikkel éppen dolgozom. Több korosztállyal is foglalkoztam, négy éve már az U14-es fiúkat
edzem.


– Mennyiben más szakemberként a gondolkodása, a kommunikációja, a szigorúsága, mint ugyanez
otthon, apaként?

– Az edzéseken most már keményebb vagyok, mint a gyerekeimmel. Pétert és Barnát apaként inkább
megerősíteni igyekszem, pozitív irányba próbálom terelni őket, ezt edzőként nem mindig tehetem
meg. De érnek helyzetek edzőként is, amikor kijön belőlem az apai ösztön és átgondolom, átérzem a
szülői felelősséget, megvizsgálok kérdéseket ilyen oldalról is.

– Nem túlzás, ha azt mondom, a sportiskola három Csátaljaynak is második otthona?

– A magam nevében biztosan tudom mondani, hogy jól érzem itt magam, de biztosan így vannak
ezzel a fiaim is. A család, a tanítás és az edzések nekem így együtt teszik kerekké és teljessé az
életem. A sportiskolában jó feltételek között dolgozunk, a lehetőségeink kiválóak, támogató az
egyesület vezetése is. Én hosszútávra tervezem itt a jövőm.


Idén vége, de lesz jövőre is

Csátaljay Gáborral már elkészült az interjú, amikor kiderült, a szövetség a bajnokság bejezése
mellett döntött. E-mailben értük utol az újabb kérdéssel: milyen érzéseket és gondolatokat váltott
ki benne a rendelkezés?

– Második éve dolgozom a 2006-os korosztállyal. Küzdelmes két év volt, rengeteg munkával… Az
utóbbi hónapokban már azt az arcát mutatta a csapat, amit mindig is látni szerettem volna tőlük.
Nagyon sokat kell még fejlődniük, de jó úton járnak.

Jó lett volna felmérni, hogy mire képesek a játékosaim az ország legjobb csapatai ellen, hogy mire
vagyunk képesek egy országos döntőben, de erre az idei szezonban már nem lesz lehetőségünk.
Sajnálom, hogy véget ért a bajnokság, de ebben a helyzetben a további küzdelmek beszüntetése
volt a legjobb és legésszerűbb döntés.

Nagy Márta