Az élet folyamatos fejlődés

Carlos Vallejo Rocamora két spanyol ajánlatot utasított vissza a soproni kedvéért. Azt mondja azért,
mert ki akarta próbálni magát egy olyan élethelyzetben, amikor muszáj lesz kilépnie a saját
komfortzónájából. Angolul kell boldogulnia egy nem angol nyelvterületen, ahol még a tengert sem látni
az ablakból…

 

– Egy lezárt országból érkezett egy másik éppen bezárkózóba. Nem volt ez kicsit ijesztő?
– Amikor megérkeztem Magyarországra augusztus végén, rögtön egy edzőtáborral kezdtünk
Budapesten. Szuper volt! Tartalmasan töltöttük az időt, minden edző ott volt, ismerkedtünk. Sajnos ezt a
fajta közösségi létet aztán nem tudtuk folytatni a második hullám miatt. Szóval a kezdet éppenhogy
nyitott volt és nagyon jól éreztem magam, a zárás aztán folyamatosan történt, és számítani lehetett rá.

 

 

– Sokan szenvednek ettől a helyzettől. Idegen környezetben még nehezebb lehet.
– Nekem sem könnyű, ez tény, távol vagyok a szüleimtől, az otthonomtól, a barátaimtól, de én nem
panaszkodom. Az volt ugyan a tervem, hogy a szabad időmben Sopronból kisebb-nagyobb utazásokat
teszek Közép-Európa más városai, tájai felé, de ez a körülmények miatt meghiúsult . Nem baj, én jól
vagyok. Jól vannak hála Istennek a szüleim is, karácsonykor meg is tudtam látogatni őket. Az a két hét
fel is töltött.

 

– Mivel pótolod az elmaradt kirándulásokat, ismerkedéseket?
– Igyekszem a jóra koncentrálni, így erre a helyzetre is úgy gondolok, hogy legalább semmi sem veszi el
a figyelmemet, energiámat a munkámtól.

– Milyennek látsz bennünket, és hogy érzed magad Sopronbant?
– Nagyszerű embereket ismertem itt meg. Még otthon azzal intettek, hogy a magyarok hűvösebbek,
távolságtartóbbak, mint mi spanyolok. Én ezt egyáltalán nem tapasztalom, nem is érzek különbséget. A
magyarok humorérzéke például nagyszerű! És gondoskodók, törődnek az emberrel. A Puskás étterembe
járok ebédelni, minden nap kényeztetnek a jó falatokkal. Persze, hiányzik a családom, a barátaim, de ezt
tudtam, hogy így lesz. Ami még nagyon hiányzik az a tenger. Otthon a tengerre néz az ablakon. Itt a
papréti platánokra. Ez is szép, de azért más.

 

– A tengerparti szülővárosodban most is tavaszias a levegő, miközben itt elég hideg van. Ebben is
meglátod a jót és a szépet?
– Bevallom, a hideget nem szeretem, de a havazás az tényleg szép.

– A sportiskolán belül már híressé vált a molyosgós optimizmusod…
– Tényleg szerencsésnek érzem magam, mert azt csinálhatom, amit szeretek. És igen, tudatosan
pozitívan állok a dolgokhoz és a változásokoz, mert azt vallom, hogy a nehézségekkel és az örömökkel
együtt az élet egy folyamatos fejlődés.