A Sportiskola nevelte, a SMAFC érlelte, az SKC bízik benne – Viktor meghálálja az akadémiai nevelést

Werner Viktor lehetne a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia arca. Az első felnevelt kosaras, akit a szurkolók legnagyobb örömére, családja, társai és egykori edzői büszkeségére egyre többet látni az SKC mérkőzésein még éles helyzetekben is.

(fotó:SKC)

Mikor is és hogyan kezdődött ez a szép történet?

  • Jó régen. Bár a családban szinte mindenki magas, nem kosarazott senki. Addig, míg a nálam négy évvel idősebb bátyám, Milán el nem kezdte, és amikor anya ment érte, én is többször ott voltam vele. Tetszett, amit láttam az edzés végén, én is elkezdtem járni. Milán három év után abbahagyta, én maradtam. Közben teniszeztem is, de egy idő után a nagyobb labdát választottam. 

Gondolom mégsem annak a nagysága döntött…

  • Persze, nem. A tenisz egyéni sport, a kosárlabda csapatjáték. És csapatban sokkal jobb játszani!

Mennyi idős voltál akkor?

  • A Deák téri iskola harmadikosa. Barlai Tamásnál kezdtem a Sportiskolában.

Mire emlékszel abból az időszakból?

  • Hogy nagyon jó csapat kovácsolódott össze, és szerettem edzésekre járni.

Sejtetted, hogy több lesz ez, mint délutáni sport?

  • Egy ideig nem, de úgy három év kosarazás után már igen. Amikor kamaszként megkaptam az akadémia Molnár Csaba Emlékdíját, az sokat jelentett és nagyot dobott rajtam.

Nyilván elmondták, miért épp te kaptad. Tudod még, mi volt az indok?

  • Tudom; a tehetségem, a szorgalmam és az akarásom miatt.

A három ok közül te melyiket tartod magadban a legerősebbnek?

  • A szorgalmat. Mindenhol a legjobbat akarom kihozni magamból.

Az iskolában is?

  • Igyekszem, de talán mégsem annyira, mint a pályán. Most Szombathelyen vagyok másodéves sportszervezés és rekreáció szakon, tetszik, de nehéz összeegyeztetni a profi sporttal. Szerencsére sokan segítenek, és az oktatók közül is többen szeretik a kosárlabdát…

Térjünk vissza még a kamaszkori díjadhoz! Ez volt a nagy visszaigazolása a sok munkának, ezt gondolom érezted, de arra vagyok kíváncsi, mire adott ez még további ösztönzést?

  • Még jobb akartam lenni. Azt hiszem akkoriban már érlelődött bennem a felismerés, hogy a kosárlabda nem egyszerűen a sport számomra, hanem munka és szenvedély is egyben. Persze, ez akkor inkább csak egy érzés volt. De amikor az U16-os csapattal megnyertük a bajnoki címet, akkor már meg is fogalmaztam magamnak a nagy célt: NB I. A csoport.

Mire jó a siker íze… Mindenesetre megcsináltad! Az SKC játékosa vagy, és a soproni szurkolók legnagyobb örömére egyre többször vagy pályán a fontos mérkőzéseken is. Véleményed szerint, ebben a sikertörténetben mekkora szerepe volt a Sportiskolának?

  • Óriási az Akadémia szerepe és jelentősége! Ők neveltek azzá a játékossá, aki lettem. Mindenben segítettek és a legjobbat kaptam mindig edzőkben, lehetőségekben, társakban egyaránt. Horváth József és Sterbenz László voltak az edzőim, s bár az akadémia vezetése minden gyerekre odafigyel, a tehetségekre külön energiákat mozgósít és kiemelten foglalkoznak velük. Nekem tényleg sokat adott a Sportiskola, és nem csak kosárlabdában, bár nyilván abban a legtöbbet, de ezen kívül is rengeteg élményt, győzelmet, társakat. Például, ha külföldre mentünk játszani, mindig elvittek városnézésre is, külön készültek nekünk, hogy ne csak a pályát lássuk, hanem egy kis kultúrát is szívjunk magunkba. Nagyon jó közösséget teremtettek, ahová jó volt tartozni. Barátokat szereztem, tudom, hogy többen egész életemet végigkísérő barátaim maradnak.

Mindez szép és jó, de a sikernek ára van, a profik szokták is mondani, hogy a kívülállók nem is sejtik mekkora… Te mit áldoztál be a sikerért?

  • Semmi olyat, amit sajnálnék. Én is ugyanolyan kamasz voltam és fiatal vagyok, mint bárki a korosztályomból. Egy jelentős különbség van csak: nekik sokkal több a szabadidejük.

(fotó:SKC)

Harmadik éve vagy az SKC igazolt játékosa, előtte két szezont töltöttél a SMAFC-ban. Hogy látod a jelenlegi helyzeted és miről álmodik az, aki már elérte a céljait?

  • Hu, hol is kezdjem? A Sportiskola és a SMAFC között volt az első nagy ugrás, de hálás vagyok, hogy így történt, mert Meszlényi Róbert irányításával abban a két évben megtanulhattam azt, ami még az SKC-hoz kellett. A SMAFC volt az első felnőtt közeg számomra, és kaptam időt arra, hogy én is felnőjek; emberileg és sportolóként egyaránt. Az SKC pedig… Nagyon jól érzem most magam. Igazi csapattá váltunk, mindenki jóban van mindenkivel, nincs semmi megkülönböztetés, nincs az, hogy te még fiatal vagy, ő meg a légiós. Nincs kivételezés senkivel, tényleg nagyon jó a hangulat. Közben persze rengeteget tanulok a többiektől is, az edzőktől is, az egész stábtól. S hogy ebben a helyzetben mit szeretnék még? Minél több játéklehetőséget! Szeretném megmutatni, bizonyítani, hogy érdemes volt bízni bennem. A célom pedig, hogy a csapattal bejussunk a legjobb nyolc közé és ott minél jobb helyezést érjünk el! Most ez a legfontosabb, aztán majd meglátjuk. A szerződésem a jövő szezonra is érvényes, de Sopron a szülővárosom, ezernyi más is ide köt. Elsőként itt szeretnék bizonyítani!

(fotó:SKC)

Kostas Flevarakis: Aki küzd, pályára kerülhet

Az SKC vezetőedzője, Kostas Flevarakis szerint Werner Viktor példa lehet minden sportiskolás növendéknek, láthatják, hogy számukra is elérhető cél felkerülni a felnőtt csapatba. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy ezért sokat kell küzdeni és komolyan kell venni az edzéseket.

  • Nálam mindenki tiszta lappal indult, nem néztem, hogy ki légiós vagy ki hány éves. Engem az érdekel, ki hogyan dolgozik, mit tesz a csapatért, a győzelemért. A fiatalokon látom a lelkesedést, Viktor hozzáállása is tetszik. Csak rajta áll, hogy hova fejlődik, de a munka nem állhat meg. Az is nyilvánvaló számomra, hogy a Soproni Sportiskolában jó munkát végeztek, az alapok megbízhatóak

– nyilatkozta Kostas Flevarakis.

(fotó:SKC)

Készítette: Nagy Márta